- Himchan, hagyd már abba a papírmunkát!- nézett a férfira kissé szúrós tekintettel barátja, Minho.
- Csak két perc! - válaszolta Himchan anélkül, hogy felemelte volna fejét az előtte elterülő papírhalomból.
- 10 perce is ezt mondtad - duzzogott Minho. - Haza akarok végre menni! Nem akarok mást, csak lerogyni a kanapéra, bedönteni néhány üveg sört és bámulni a tv-t.
- Szép kilátások ezek így péntek estére. - kuncogott Himchan.
- Te csak hallgass! Te ezt csinálod minden nap!
- Nem szoktam esténként literszám magamba önteni a sört - jegyezte meg közömbös hangon Himchan.
- Ja igen, elfelejtettem. Te üdítőt szoktál inni!
- Nagyon vicces vagy, Minho - húzta el a száját Himchan. - Különben se lehet mindenki alkoholista.
- Kikérem magamnak! - horkant fel Minho. - Én csak élvezem az életet! - mosolyodott el.
- Néha túlságosan is!
- Most mit panaszkodsz?
- Hát nem neked kell mindig hazacipelni a részeg haverodat!
- Mi? Az csak egy-két alkalommal fordult elő.
- Hetente.
- Gonosz vagy! - biggyesztette le szája szélét Minho.
- Jól van na. - állt fel Himchan, odament és átölelte barátját. - Tudod, hogy nem úgy gondoltam.
Minho szemei felcsillantak, arcán széles mosoly terült el.
- Mit szólnál, ha beülnénk a Blue Skyba hazafelé meginni valamit? - kérdezte Himchan.
Minho szemei akkorára kerekedtek, mint egy-egy jól felfújt luftballon. Két kezével megfogta két oldalról Himchan fejét, majd arcát kezdte el vizslatni. Lejjebb húzta szeme alatt a bőrt és megnézte a puppilláit, majd össze-vissza kezdte tapogatni.
- Te meg mégis mi a fenét csinálsz? - nézett rá döbbenten Himchan.
- Vírus. Tuti elkaptál valami vírust! - jelentette ki Minho, tovább folytatva a vizsgálódást.
- Hogy mi van? - Himchan már nem értett az egészből semmit. Bár Minhonak szoktak lenni furcsa húzásai, de Himchan úgy érezte a mai nap a fiú még önmagán is túl tesz.
- Mond csak mikor volt olyan, hogy te hívtál el inni? - kérdezte Minho, erősen megnyomva a te szócskát.
Volt némi igazság a fiú szavaiban, ezt Himchannak is el kellett ismernie. Általában Minho rángatta magával, és néha nehezen tudta eldönteni, hogy a fiúnak valóban a társaságára volt szüksége, vagy csak arra, hogy valaki hazavigye miután részegre itta magát. Ezek az esték ugyanis általában kétféleképpen végződtek. Minho vagy felszedett valami csajt és vele lépett le, vagy a túlzott alkoholfogyasztása következtében, neki, Himchannak kellett hazatámogatnia. És ezek után még csodálkozott, hogy ő miért nem iszik soha.
- Jól van na, egy évben egyszer nekem is lehet ilyen napom, nem? - emelte magasba kezeit védekezően Himchan.
- Inkább szökőévben egyszer. - kontrázott rá Minho.
Himchan válaszképpen grimaszolt egyet. Ám Minho mit se törődve vele folytatta mondókáját.
- Ez azért van mert nem élsz semmiféle társasági életet!
- Hát olyat mint a tiéd, nem is szeretnék!
- Miért, mi bajod van az én életvitelemmel? - hördült fel Minho.
Himchan nagyon sóhajtott, tudta, hogy Minho úgyse értené meg és különben sem akart összevitatkozni vele.
- Gyere menjünk inkább!
Különben a te társasági életed is ott lesz az enyém mellett, a béka feneke alatt.
- Ezt meg ugye nem engedhetjük meg? - kuncogott Minho.
A két fiú most is a szokásos törzshelyükre ment, az irodától néhány percre lévő Blue Skyba. Átlagos szórakozóhely volt, hatalmas fényekkel, jó zenével, és nem utolsósorban gyönyörű lányokkal. A csapos már régi ismerősként üdvözölte őket.
- Mit kértek fiúk?
- Két sört. - Minho oldalra fordult, Himchan pedig bólintott, jelezve, hogy neki is megfelel a kért ital.
- Kösz. - vette el Minho a feléjük nyújtott két üveg sört, majd kerestek maguknak egy szabad asztalt, ahova letelepedhettek. Hátul a sarokban találtak is egy két személyes asztalt. Leültek és a táncoló tömeget kezdték el vizslatni. Minho általában hamar kiszúrt magának egy-két csinos lányt, és néhány üveg sör után bevetette magát a táncolók közé. De ma szokatlanul nyugodt volt, amit persze Himchan nem hagyhatod szó nélkül.
- Na mi az, ma nem mész vadászatra?
- Mondtam, hogy tegnap este nagyon kiütöttem magam. – dörzsölte meg a homlokát Minho.
Himchan csak kuncogott és a fejét csóválta, ez a fiú sosem fog megváltozni.
- Mi lenne ha ma inkább te csajoznál be? – Minhot egészen felvillanyozta a gondolat. – Már rádférne egy kis lazulás! – kacsintott rá.
- Tudod jól, hogy nem vagyok híve az egyéjszakás kalandoknak.
- Meg a több éjszakásoknak se! – sóhajtott fel Minho. – Túl sokat dolgozol! Többet kellene szórakoznod.
- Most is azt csinálom. Nem látod?
Minho feladta, Himchan sosem fog megváltozni. Habár sok mindenben különböztek, mégis remekül kijöttek egymással. Tudták, hogy mindig számíthatnak egymásra, az életüket adták volna a másikért. Minho emlékezett még az első találkozásukra. A középiskola első osztályában volt, az első tanítási napon. Mindketten vidékről jöttek, furcsa és ijesztő volt a hatalmas nagyváros és vidéki voltuk miatt kicsit ki is nézték őket. Minho már akkor is harcias volt, hamar felkapta a vizet, ellentétben Himchannal, aki nyugodt volt és megfontolt. Ennek ellenére ők ketten hamar összebarátkoztak, és ez a barátság a mai napig tart. Épp egy sulis történetre akarta emlékeztetni Himchant, mikor észrevette, hogy a barátja kikerekedett szemekkel bámult a táncoló tömegbe. Minho követte a tekintetét és ekkor ő is meglátta azt a gyönyörű lányt, aki barátját teljesen elvarázsolta.
Himchan még sosem látott ilyen szépséget, hosszú barna haja selymesen borult vállára, piros pánt nélküli ruhája láttatni engedte hibátlan alakját, mandulavágású barna szemei drágakőként ragyogtak a terem félhomályában, első pillantásra rabul ejtve a fiút.
- Gyerünk, mire vársz? Hajts rá! – noszogatta barátját Minho.
- Én nem is tudom. Egy ilyen gyönyörű lánynak biztos van barátja.
- Azt te nem tudhatod!
- De nem hinném, hogy az esete lennék.
- Ahj Himchan, honnan tudod milyen az esete? Na várj egy percet.
Minho eltűnt a tömegben, majd fél perccel később két pohárral a kezében jelent meg.
- Ez meg mi? – kérdezte Himchan furcsa tekintetet vetve az átlátszó italra.
- Vodka.
- Mi?
- Nyugati ital. Ne kérdezz, hanem hajtsd fel! Most! – adta ki a parancsot Minho, ellentmondást nem tűrő hangon. Himchannak nem volt más választása mint meginni az italt. Miután megitta úgy érezte mintha tüzes golyó gurult volna végig a torkán, egészen le a gyomráig, ahol aztán felrobbant, hogy melegséggel árassza el egész testét.
- Gyerünk indulás! – húzta fel Minho , majd a lány irányába kezdte el lökdösni a fiút.
Himchan nagy levegőt vett, aztán elindult az ismeretlen lány felé.
- Szia. Meghívhatlak egy pohár italra? - kérdezte kissé zavartan, de úgy tűnt a lány észre se veszi, szemei le-fel jártak a terembe, mint aki keres valakit. Himchan épp megismételte volna kérdését, de a lány úgy suhant el mellőle, hogy tátva maradt szájjal nézett utána. Szomorúan ballagott vissza Minhohoz.
- Na erről ennyit! - huppant le székére. - Egyszer tetszik meg valaki és akkor is kikosaraznak.
- Ugyan már! Ne törj le egyetlen kudarc miatt! - próbálta vigasztalni barátja.
- Azt hiszem megyek, iszom még egy sört. Kérsz te is egyet Minho?
- Aha, kösz.
Himchan átfúrta magát a vidám tömegen, a pulthoz érve odaszólt a csaposnak.
- Két sört kérek.
A pincér átnyújtotta neki a két italt, Himchan megfordult, de kezeiből majdnem kiestek az üvegek. Az előbbi szépség állt közvetlen előtte.
- Ne haragudj, hogy az előbb csak úgy leléptem. - kért bocsánatot a lány.
Még a hangja is csodálatos, olvadozott magában Himchan.
- Nem történt semmi.
- Ha még áll az az italmeghívás, akkor köszönettel elfogadnám. - mosolyodott el a lány, amitől Himchan szíve hirtelen sokkal szaporábban kezdett el verni.
- Egy pillanat és jövök csak ezt gyorsan odaviszem a barátomnak.
- Persze csak nyugodtan, itt megvárlak.
Himchan fülig érő szájjal jelent meg az asztaluknál.
- Mi az, mi történt? - kérdezte Minho, aki a rengeteg embertől nem látta, a pultnál lejátszódó jelenetet.
- Az előbbi lány, visszajött.
- Na akkor hajrá haver! - kacsintott rá Minho.
- Nem haragszol, ha csak így itt hagylak?
- Most viccelsz? Tűnéééés! - hajolt egy kissé előrébb Minho.
Himchan megfordult és visszasietett a lányhoz, aki türelmesen várt rá ott, ahol az előbb elváltak.
- Mit hozhatok inni? – kérdezte kedvesen.
- Egy pohár pezsgőt kérek. – mosolygott rá a lány,
- Máris. - Himchan odafordult a csaposhoz. – Két pohár pezsgőt kérek.
Miután megkapta a kért italokat, az egyiket átnyújtotta a lánynak.
- Köszönöm...ó még a neved se tudom.
- Himchan vagyok.
- Én meg Suzy.
- Örülök, hogy megismerhettelek Suzy.
- Részemről a szerencse Himchan.
- Nincs kedved leülni? Már ha találunk még szabad helyet. – nézett körbe gondterhelten Himchan.
- Nézd, ott van egy szabad asztal! – mutatott a szemközti sarok irányába Suzy.
- Az tökéletes lesz.
Himchan fülét ekkor egy, a termet betöltő zenétől eltérő dallam ütötte meg.
- Ne haragudj, de muszáj felvennem a telefonom. Megfognád kérlek? – nyújtotta át Suzy pezsgőspoharát Himchannak.
Suzy sietve kutatni kezdett táskájában, miután megtalálta a kis készüléket, megnyomta a hívásfogadás gombot, majd füléhez emelte.
- Szia!...Igen, persze....Igen...Oké...Máris megyek.
- Ne haragudj Himchan. – nézett bocsánatkérően a fiúra. – De mennem kell.
- Semmi baj.
- Még egyszer nagyon örülök a találkozásnak. – mosolygott rá Suzy, majd sietős léptekkel elindult a kijárat felé.
Himchan szomorúan nézett a lány után, nem, nem engedheti csak így elmenni!
- Suzy, várj! –futott a lány után.
Himchan kiért az utcára, jobbra nézett, de csak két fiatal suhanc röhögött épp valamin, majd balra fordult, épp még észrevéve egy piros ruhadarabot, amint eltűnik a sarkon. Futni kezdett abba az irányba és nemsokára utol is érte a lányt.
- Himchan, hát te? - lepődött meg Suzy megpillantva maga előtt a fiút.
- Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy nincs-e kedved esetleg máskor is találkozni? – Himchan egészen belepirult a kérdésébe, bár ezt akár a futásra is foghatta volna.
Suzy néhány percig gondolkodott, látszott rajta, hogy nem tudja eldönteni mit is feleljen a fiúnak. Himchan biztos volt benne, hogy épp azt találja ki, hogyan is utasítsa őt vissza udvariasan. Végül Suzy elmosolyodott, táskájából elővett egy tollat, megfogta Himchan karját és ráírta a telefonszámát.
- Hívj fel valamelyik nap!
Himchan azt se tudta, hova legyen a boldogságtól.
- Abban biztos lehetsz! – mosolygott, mint a vadalma.
- De most már tényleg mennem kell! – sietett el Suzy.
A megrészegült Himchan pedig elindult vissza be a szórakozóhelyre, hogy mindent elmeséljen Minhonak.
- Na végre! Csak, hogy megjöttél! – nézett Suzyra szúrós szemekkel Siwon.
- Jól van na! – morgolódott a lány. – Közbejött valamit.
- De megszerezted, ugye?
- Hát persze! – pörgette meg Suzy kezében a kis plasztik kártyát. – Gyerekjáték volt!
- Ügyes kislány!
- A legjobb!
- De most készülődj! Sietnünk kell!
- Mi is lesz a mai éjszakai zsákmány?
- Néhány gyémánt ékszer.
- Már alig várom, hogy a kezeimben tarthassam a kicsikéket! – húzta széles mosolyra száját Suzy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése